technológiatranszfer – tudástranszfer
Képzés, továbbképzés
A Digitális Fejlesztési Központ küldetése kettÅ‘s: a technológiatranszfer elÅ‘segÃtése mellett kiemelt figyelmet fordÃt a tudástranszferre is. Célja, hogy motivált és újdonságra nyitott szakembereket képezzen ki a legmodernebb technológiák hatékony alkalmazására. Ennek érdekében a Széchenyi István Egyetem egyik fontos képzési helyszÃne. Itt laboratóriumi környezetben valósÃtják meg gyakorlatorientált egyetemi kurzusaikat, lehetÅ‘séget biztosÃtva a hallgatóknak a gyakorlati tapasztalatok szerzésére.
A Digitális Fejlesztési Központ további feladatai között szerepel a Tudományos Diákköri (TDK) dolgozatok és diplomamunkák mentorálása, amelyek fontos részét képezik a hallgatók tudományos fejlődésének. Emellett gyakornoki programot működtet, amely lehetőséget ad a hallgatóknak arra, hogy valódi projektekben vegyenek részt, és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek.


Az intézmény felnÅ‘ttképzési területen is aktÃv szereplÅ‘, rugalmas képzési formákat kÃnálva. Szakirányú továbbképzéseket és más képzési lehetÅ‘ségeket nyújt, hogy a szakemberek folyamatosan fejleszthessék és bÅ‘vÃthessék szaktudásukat. Összességében a Digitális Fejlesztési Központ komplex módon járul hozzá a digitális fejlÅ‘déshez, a képzések révén pedig elÅ‘segÃti a szakemberek és a tudományos utánpótlás minÅ‘ségi felkészülését és továbbfejlÅ‘dését.
drónirányÃtó
DrónirányÃtó és -adatelemzÅ‘ továbbképzés
A két féléves szakirányú továbbképzés célja, hogy diplomás szakemberek számára biztosÃtsa a legkorszerűbb drónok kezelésének, reptetésének és biztonságos üzemeltetésének ismeretanyagát és gyakorlati tudását. Ezen felül, a képzés során a résztvevÅ‘k betekintést nyerhetnek a drónfotózás és drónvideózás tervezésébe, valamint a keletkezÅ‘ adatok feldolgozásának és elemzésének modern eszközeibe és módszereibe is.
A képzés során az elméleti tudás elsajátÃtása mellett olyan gyakorlati készségeket is szerezhetnek, amelyek segÃtségével hatékonyan alkalmazhatják a drónokat különbözÅ‘ felhasználási területeken, például a mezÅ‘gazdaságban, a környezetvédelemben vagy a katasztrófavédelemben.


drónpilóta
Növényvédelmi drónpilóta képzés
A Széchenyi István Egyetem (SZE), az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködése alapján valósul meg a növényvédelmi drónpilóta képzés Mosonmagyaróváron, a SZE Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán.
A képzés célja, hogy fejlÅ‘dési, illetve továbblépési lehetÅ‘séget kÃnáljon azoknak, akik már megszerezték a pilóta nélküli légijármű irányÃtói igazolványt. A képzés a mezÅ‘gazdasági drónokra vonatkozó általános tudás átadása mellett a hatékony alkalmazás módszereivel és a növényvédelmi háttérrel is megismertet, illetve a gyakorlati felhasználás szempontjából szükséges agrometeorológiai és térinformatikai alapismeretek elsajátÃtását is megkönnyÃti.
A képzés több helyszÃnen és idÅ‘pontban érhetÅ‘ el, a részletekrÅ‘l, az aktuális információkról és a jelentkezésrÅ‘l az abzdrone.com weboldalon is lehet tájékozódni.











