A dróntechnológia jövőjének formálása hazai és nemzetközi szakemberekkel
November 14-én került megrendezésre a Széchenyi István Egyetem Innovációs Parkjában a nemzetközi konferenciánk, a Drón Fórum 2024, melynek középpontjában a dróntechnológia legújabb trendjei és kihÃvásai álltak.
Az eseményt az Edutus Egyetem és a Cloud For Intelligent Airplace (CloudIA) Zrt. közreműködésével szerveztük, a fórumot az Európai Unió jelenlegi magyar soros elnökségének azon célja inspirálta, hogy az iparági vezetÅ‘k, a kutatók és a döntéshozók közös gondolkodással alakÃtsák ki a drónhasználat jövÅ‘jét.
Nagy örömünkre szolgált, hogy az izgalmas szakmai programon – amelynek házigazdája Szujó Zoltán volt – közel százan vettek részt három földrész tÃz országából.
A fórum megnyitóját prof. dr. Horváth Zoltán, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja tartotta, aki beszédében kiemelte, hogy az egyetem elkötelezett abban, hogy a dróntechnológia, IoT-megoldások és innovatÃv platformok révén is támogassa az ipari és társadalmi fejlÅ‘dést. A megnyitó rangját emellett az is tovább emelte, hogy Julie Garland, a Közös Európai Drónszövetség (Joint European Drone Associations) elnöke is szólt a jelenlévÅ‘khöz online keretek formájában.
A drón-ökoszisztéma, a drónhasználat-szabályozás és a drónok városi jelenléte témakörében olyan elismert szakemberek tartottak elÅ‘adást, mint Jakub Karas, a cseh Pilóta Nélküli Légi Járművek Szövetség (Unmanned Aerial Vehicle Alliance) elnöke, dr. Eduardo GarcÃa González, a Polgári Légiforgalmi Szolgáltatók Szervezetének (Civil Air Navigation Services Organisation, CANSO) vezetÅ‘ munkatársa, Bongseok Kang, a Korea Testing Laboratory (KTL) csoportvezetÅ‘je, Emilien Watelet, a belga ID2Move igazgatója és Ludvigh Károly, az ABZ Innovation Kft. ügyvezetÅ‘je.
A drónok szórakoztató- és médiaipari szerepét, valamint dróndetektálási és -elhárÃtási kérdéseket – körüljáró kerekasztal-beszélgetésekre is sor került a délután folyamán neves vendégekkel, többek között Alexander Lena osztrák üzletemberrel, az OPREM Group társigazgatójával, Molnár Zsolttal, a Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatójával, valamint Tuzson Gergellyel, a RepülÅ‘- és Légisport-szövetség elnökével, a Légtér.hu Kft. egyik ügyvezetÅ‘jével. A Digitális Fejlesztési Központ részérÅ‘l pedig Takács Olivér kollégánk kapcsolódott be a beszélgetésbe.
Az eseményen dr. Szauer Balázs, a CloudIA Zrt. ügyvezetÅ‘je, hangsúlyozta, hogy az Európai Unió drónokkal és adatvédelemmel kapcsolatos szabályozása már most is elégséges, de a felhasználók ismereteinek bÅ‘vÃtése ebben a témában is kiemelt szereppel bÃr.
Szilasi Péter Tamás, az Edutus Egyetem vállalati és nemzetközi kapcsolatok igazgatója pedig elÅ‘adásában arról beszélt, hogy a drónok rendkÃvül jól használhatók az iskolai oktatásban is, éppen ezért a World Robot Olympiad nemzetközi robotépÃtÅ‘ és programozó versenysorozatban is lesz majd külön drón kategória. Kiemelte emellett még azt is, hogy fontos kihÃvás a pedagógusok felkészÃtése az új technológiák használatára.
Úgy gondoljuk, hogy a Drón Fórum eseményünk kiváló helyszÃnéül szolgált a szakmai eszmecseréknek és Ãgéretes hazai, valamint nemzetközi együttműködésekhez járult hozzá.





















