Új dimenzió a közlekedésszervezésben: Bemutatkozik az UniParking alkalmazás
A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnökei által megalkotott rendszer innovatív megoldásaival egyszerűsíti a beléptetést és optimalizálja a parkolóhelyek kihasználtságát. Az Uni Inno Zrt. által vezetett fejlesztés során egy rugalmas, mesterséges intelligenciával támogatott rendszer született, amely nemcsak megkönnyíti a közlekedést, de költséghatékony megoldást is nyújt az intézmények számára.
A Széchenyi István Egyetem elkötelezett az innovációk létrehozása iránt, az általa alapított Uni Inno Zrt. célja pedig a szellemi alkotások támogatása, a fejlesztési eredmények hasznosításának elősegítése. Az NKFIH 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV pályázaton nyertes projekt során a cég az Uninet Kft. és a Digitális Fejlesztési Központ szakértőinek bevonásával speciális rendszert valósított meg. Az UniParking forgalommenedzsment-alkalmazás sajátossága, hogy az eddigieknél sokkal rugalmasabban és könnyebben integrálja az adott területen található kapukat, ajtókat, sorompókat, több technológiával elősegítve a belépéshez szükséges jogosultság meghatározását és kezelését.
„A gyalogosbeléptetés esetében a klasszikus kártyás megoldást azzal egészítettük ki, hogy az alkalmazásban virtuális kártyát tudunk létrehozni, amely igény esetén rendszeres vagy egyszeri belépésre is jogosíthat” – fogalmazott Daliás Tibor, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnöke. Hozzátette, a járműforgalom esetében a hagyományos rendszámfelismerő rendszerhez ugyancsak kioszthatók hasonló jogosultságok.
„Ezt egészítettük ki azzal a foglaltságjelző rendszerrel, amely kameraképek és a mesterséges intelligencia segítségével működik. Mindez jelentősen megkönnyíti a felhasználók dolgát, akik így az alkalmazásban arról is tájékozódhatnak, hogy a területen belül hol találnak szabad parkolóhelyet” – fogalmazott. A költséghatékonyságot növeli, hogy a kameraképek feldolgozása kiválthatja a fizikai foglaltságjelző berendezéseket, hiszen a mesterséges intelligencia felismeri a szabad helyeket.
A felvételen Daliás Tibor, a Széchenyi István Egyetem fejlesztőmérnöke mutatja a mesterséges intelligenciával támogatott alkalmazást. (Fotó: Adorján András)
A rendszer felépítése moduláris, tehát teljes egészében a megrendelő igényeire szabható. Az alkalmazás akkor is használható, ha csak a gyalogos- vagy csak a járműves rendszerre van szükség, ha teljesen új rendszert kell kiépíteni, sőt akkor is, ha valaki a meglévőt szeretné „felokosítani”.
A mai kor embere magától értetődőnek tartja a mobilitást, így a járművek száma rohamosan növekszik. Ezek kezelése, elhelyezése viszont egyre nehezebb feladat, főleg a nagy forgalmú intézményeknél, kereskedelmi egységeknél. „Innovációnk abban segít, hogy a beléptetés és a forgalomirányítás folyamatai egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá váljanak. Olyan integrált megoldásokat kínálunk, amelyek zökkenőmentesen kezelik a járművek és a gyalogosok mozgását, biztosítva a hozzáférési jogosultságok precíz kezelését. A felhőalapú rendszer lehetővé teszi a valós idejű azonosítást és a biztonsági rendszerek folyamatos kommunikációját, hogy minden helyzetben kontroll alatt lehessen tartani a forgalmat a szoftver segítségével. Az azonnali megjelenítést erősíti az 5G-képes kommunikáció” – összegezte a fejlesztőmérnök.
Az UniParking rendszer egyaránt alkalmas bevásárlóközpontok, sportlétesítmények, iroda- és parkolóházak, parkolóudvarok, ipari létesítmények, kórházak, közszolgálati intézmények, valamint turisztikai célú attrakciók forgalommenedzselésére. Használatával a parkolók kihasználtsága is növelhető, amely sok esetben többletnyereséget jelent.
A valós idejű képekről 5G-modullal ellátott kamerák gondoskodnak. (Fotó: Adorján András)